Connect with us

Hírek

Kutyával a rák ellen?

Köztudott, hogy a kutyák milliók életét segítik a Földön, legyen szó vakokról, mozgássérültekről, de vannak ebek melyek az epilepsziás rohamokat képesek előre jelezni. Egy amerikai ügyvédnő esete lehet, hogy újabb területet nyit meg a gyógyítás, egészségügyi előrejelzés, megelőzés terültén?

New York államban, Amherst városában élő negyvenkét éves Lauren Gauthier, aki ügyvédként dolgozik nemrégiben örökbe fogadott egy kutyát, Victoriát. A négylábúnak elég hányattatott sorsa volt, mert a menhelyre kerülés előtt bántalmazták és rendkívül mostoha körülmények között tartották. Azonban mikor végre igazi otthonra és gazdira lelt a jogtudós hölgynél igazi családdá kovácsolódtak. Létrejött köztük az a fantasztikus kötelék, kapocs, amit csak az érthet, érezhet, aki maga is kutyatulajdonos. A kutyus egyik naptól Lauren orrának egy bizonyos pontját kezdte el szagolni, figyelni és nagy jelentőséget tulajdonított neki. Mrs. Gauthier ezután fordult orvoshoz, mert a két éves mentett, kopó keverék kutyája nem tágított az orrától, mintha jelezni akarna valamit. Eleinte nem tulajdonított különösebb jelentőséget neki, aztán maga is megvizsgálta az orrát, amin egy apró piros pöttyöt vélt felfedezni.

A kutya, ahogy mondani szokták elültette a bogarat fülében, ezért kivizsgáltatta magát. Sajnálatos módon rossz hírt mutatott a szövetvizsgálat, ugyanis a bőrrák leggyakoribb típusát, az úgynevezett bazálsejtes karcinómát diagnosztizálták nála. A hölgy azóta túl van a műtéten és egy rakás kezelésen, jelenleg jól van. Bevallása szerint, ha a kutyája nem makacskodik, ő sosem foglalkozott volna jobban a piros kis folttal az orrán. Meggyőződése, hogy a házi kedvence lényegében megmentette az életét, hiszen korai stádiumban jól kezelhető ez a betegség. A hölgy a kezelésekről és az állapotáról folyamatosan posztolt az instagram oldalán, hogy így hívja fel a figyelmet az ilyen betegségeknél a megelőzésre és arra, hogy az emberek vegyék komolyan az apróbb elváltozásokat is a testükön. Emellett persze nem utolsó sorban a kutyája szerepét is kiemelte, aki a gyógyulásban is komoly szerepet játszik Lauren Gauthier életében.

Forrás és képek: http://www.dailymail.co.uk

Kommentelek

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hírek

Kutya segít kutyán

A vakvezető kutyák talán a legnépszerűbbek a segítő kutyák között, emberek százezreinek, de inkább millióinak az életét teszik könnyebb a világon. Arról azonban, hogy egy vak kutyának, egy másik eb társa a segítője ritkán hallunk. Pedig pontosan így van ez OJ-vel, a tacskóval és Blue Dozer-el, a pitbullal.

Ismerik a viccet arról, hogy mi a különbség a patkány és az egér között? Az egérnek jobb a PR-ja. Hasonló cipőben jár hazánkban a pitbull is, akiről a kilencvenes évek végén csak rémhírek jelentek meg a médiában és valóságos vérengző gyilkoló gépnek állították be ezt a fajtát. OJ és Blue Dozer esete remélhetőleg ezen a rossz megítélésen is segít majd. A két virginai menhelyi kutya elválaszthatatlan páros.

OJ már tizenkét éves és lényegében megvakult, míg támasza Blue Dozer még csak hat éves. Az idősebbik eb nem igazán tudna már boldogulni segítség nélkül, ám Blue Dozer mindenben segíti társát, amiben csak tudja. A páros négy éve van együtt, gazdájuk akkor adta le őket a menhelyre, mikor maga is az utcára került, így tudta, hogy legalább szeretett kutyáiról gondoskodni fognak, ha ő már nem képes erre.

A két kutyát ezért csak is együtt lehetett örökbe fogadni, ami be is következett. Egy nő jelentkezett az ebekért, ám mint később kiderült ő nem akart gondoskodni a tacskóról és az ismert szokást követve kitette autójából az út szélén. A megrémült kutyát azonban Staunton városában megtalálták és a környék menhelyére vitték. A chipje alapján egyből sikerült beazonosítani és az örökbefogadó nőig visszakövetni. Természetesen a pitbullt visszavették a nőszemélytől és újra együtt a különleges páros a menhelyen, ahol feltehetőleg történetüknek köszönhetően hamarosan igazi gazdára lelnek ezek a szeretetet érdemlő állatok.

Forrás: www.washingtonpost.com

Tovabb

Hírek

Daganat helyett plüssmackók

Amikor az orvosok hibáznak, tévednek annak szinte mindig rossz vége lesz, ám előfordulhat olyan eset is, ahol a tévedésből valami pozitív eredmény születik. Egy észak-angliai kisvárosban egy bernáthegyi kutyánál rákra gyanakodnak, míg a feltáró műtété során kiderült, hogy daganat helyett pusztán plüssmackók okoznak egészségügyi problémát a hatalmas aranyosnál.

Sajnos sok kutyatulajdonosnak kellett már átélnie azt a pillanatot, amikor az állatorvosuk közölte, hogy kedvencénél bizony rákos daganatot találtak. Hasonlóan indult Jane Dickinson esete is, aki észrevette, hogy a nyolc éves bernáthegyi kutyája, Maisy egyre inkább étvágytalan, levert, rossz közérzetű. Ezért orvoshoz is fordult, ahol bizony a röntgenfelvétel, megerősítette az állatorvos gyanúját.

– Az eb gyomrában valami nagyon érdekes dolog volt látható a felvételen, úgy tűnt a daganat ellepi a beleket, ami még a lépére is áthúzódott. Teljesen biztosak voltunk benne, hogy rosszindulatú daganattal állunk szemben – mondta Maisy kezelőorvosa

Nick Blackburn. Ahogy azt ilyenkor szokták feltáró műtétet végeztek, hogy kiderüljön a daganat mennyire támadta meg a beteg állat szervezetét, ám mikor felnyitották a kutya hasát az orvosi szakkönyvekben le nem jegyzett dolgot találtak benne. Összesen négy darab Teddy maci volt az eb gyomrában, amit sikeresen eltávolítottak. A kutya gazdája elárulta, hogy Maisy mellett van még csivavája is (úgy látszik szereti a szélsőségeket), akire nagyon féltékeny a bernáthegyi, ezért szereti elvenni annak játékait, de most kiderült nem csak elvenni, hanem eltűntetni is. Jane Dickinson elmondta, hogy a műtét óta a nagyobbik kutyája jól van, nemcsak az étvágyát nyerte vissza, de az életkedvét is.

Forrás: http://www.bbc.com/news/uk

Tovabb

Hírek

Autóban hagyott kutyát mentettek a Hortobágyon

Azt gondolná az ember, hogy már nincs olyan személy, aki a gépjárművében hagyná kutyáját a melegben, hiszen erről néha már unalomig cikkeznek a médiában, ám sajnos egy újabb eset bizonyította, hogy az emberi felelőtlenségnek, butaságnak nincs határa.

Az esetről a Hortobágyi Madárpark Facebook oldalán számoltak be. – Látogatóinktól értesültünk róla, hogy a vásártér melletti parkolóban egy kutya szenved a hőségtől egy, a napon felforrósodott autóban. Kollégánk azonnal a helyszínre sietett, ahol az autót már kisebb tömeg vette körül, valamint a vásártéren szolgáló rendőrök is épp megkezdték az intézkedést – olvasható a posztban. Mivel sem az eb, sem az autó gazdája nem volt jelen, betörték a gépjármű ablakát. A kutya ekkor lényegében már haldoklott, a hősokktól összehányta magát.

A madárpark alkalmazottai azonnal a Madárkórházba vitték, ahol elkezdték az állat kezelését. Túlzás nélkül állítható, hogy folyamatosan a kutya életéért küzdöttek. Ami a kórházban történt a „Vészhelyzet” sorozat legdurvább részeit idézi. – Pár pillanatra a légzése is megállt, pupillái kitágultak… Azt hittük, elveszítettük… A sokktól a kutya agyi károsodást is szenvedett, hőháztartása felborult. Testhőmérséklete folyamatosan ingadozott, hol a kritikus alá-, hol fölé ment – írják a madárpark Facebook oldalán. A park dolgozóinak megfeszített munkája eredményeképpen éjszakára sikerült az eb állapotát stabilizálni, de sajnos valószínűleg maradandó károsodásokat szenvedett.

Míg a négylábú életéért küzdöttek a rend őrei sem tétlenkedtek és sikerült megtalálniuk az autó tulajdonosát, így megtehették az első lépéseket azzal kapcsolatosan, hogy ennek az esetnek meglegyenek a jogi következményei.

Tovabb

Események

Nincsenek következő események.

Archívum

Facebook

Copyright © 2017 PetDR.hu